Régen volt, de most telt be a pohár. Megy a visongás, hogy jajj, az EU-nak vége, szemét írek, négymillónah hogy mernek beleszarni 500 millió levesébe, zárjjukki mindet. Azt senki sem említi, (főleg itthon, ahol a híresen jó nyelvkészségű parlamenterek (emlékezzünk csak a miniszterelnök úr Jasszer Arafatot megszégyenítő angoltörésére a rosszemlékű CNN-interjú során) a szerződés magyar nyelvű változatának elkészülte előtt olyan gyorsan ratifikálták, hogy majdnem kigyulladt az asztal. Kíváncsi vagyok, hányan olvasták el.) hogy semmi baj nem történt. Most nem másolom be az Economist cikkét, az pofásan leírja miért.
Ami nekem leginkáb bűzlik, az az, hogy milyen irdatlanul antidemokratikusan kezeli az únió az összes szerződését. Ha esetleg egy ország a rossz választ akkor több lehetőség van. Újra lehet szavaztatni, addig, amíg ki nem jön a jó eredmény (maastricht-i és nizzai szerződések). Ha olyan ország szavazza le, akivel nem szokás leállni kekeckedni (pl. az alkotmány vs. Franciaország) akkor egyszerűen át lehet írni a dokumentumot, lehetőeg úgy, hogy népszavazás közelébe se kerülhessen, aztán újra megpróbálni elfogadtatni gyakorlatilag ugyanazt. Ha meg ezek a lehetőségek nem lehetségesek, mint most, akkor lehet fenyegetőzni és fejvesztett jajveszékelést színlelni, főleg ha egy kis országról van szó. Persze, ha a Franciák lettek volna megint, akkor senki egy büdős szót nem szólna, főleg a "kizárás" használatát kerülnék. Mert vannak, akik egyenlőbbek.
Azt különösen szeretem, ha annak ismeretében csesztetik az adott kis országot, hogy csak ők állank az útban. Ők, meg az Eu lakosságának többsége, akik szintén nemmel szavaztak volna egy népszavazáson, ha lett volna lehetőségük dönteni a maguk sorsáról.
Éljen a népképviseletieskedő demokrácia.
