Leopold Bloom macskáinak füle hegye

Vannak dolgok, amik nem férnek a fejembe. Például az, hogy egyetemisták, a jövő irodalomtudósai és nyelvtanárai hogy lehetnek ennyire általános iskolások. Ez leginkább akkor mutatkozik meg, ha valamiféle kiselőadást kell tartaniuk. Ma is végigszenvedtem egy ilyet, és szörnyű volt. Lássuk, hogy néz ez ki egy mai bölcsészhallgató számára: szétosztja a handout-ot, eddig semmi gond. Majd megtart magának egyet, és elkezdi felolvasni, jobb esetben átfogalmazva kicsit a mondatokat, de tőlük nem eltérve. A lapból csak akkor néz fel, ha félve a tanárnénire kukkant, hogy nem kap-e fekete pontot. Az előadás során hősies küzdelemben alul marad az angol nyelvvel szemben ("London was found by", "The house was built by an architecture" és egyebek), megértjük, végülis nem angol szakon harmad-negyed éves. Ha ezt általános- vagy középiskolában műveli akkor azt mondom, elmegy. De mivel diplomázás után az ilyenek elvileg gyerekeket taníthatnak, akkor elkezdek rettegni. Azt meg magyarázza valaki el, miért kell több, mint ezer hallgató az angol szakra főleg úgy, hogy a túlnyomó többségüknél még Washoe (egy szimpatikus pan troglodytes), a maga 250 szavas ASL-szókincsével is kompetensebb?